Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A család változásai a 19. században 

   "A 19. századra az egyén vált a cselekvés elsődleges egységévé és a társadalom értékeinek alapvető forrásává, és egyre inkább a korábbi korok különböző korporatív egységeinek (család, klán, régió) helyére lépett. Ezzel párhuzamosan a század elején Európa-szerte lezajló társadalmi, gazdasági átalakulások és az ezt követő robbanásszerű urbanizációs változások hatására lett a magánélet színpadának legfontosabb szereplője a család, amely a polgári társadalom "láthatatlan kezeként"-szabályozta az életkori és nemi szerepeket, meghatározta a különböző szokásokat és rituálékat, biztosította tagjai védelmét, és ápolta azok kapcsolatait. A kor legkülönbözőbb politikai irányzatai a konzervatívaktól a liberálisokig, illetve haladáspártiakig bezárólag - azt a társadalmi rend legfontosabb elemi egységének tekintve - egyöntetűen hangsúlyozták a család fontosságát.

   A változás az emberek gondolkodásmódjára is rányomta bélyegét. Politikai diskurzusokban és társadalomfilozófiai értekezésekben gyakran esett szó olyan egymást feltételező ellentétpárokról, mint a nyilvánosság és a magánélet, az állam és a civil társadalom, illetve a közösség és az egyén. Egyre több publicista írt elragadtatott hangon a családról, mint végső menedékről. Az élet mindennapos megpróbáltatásai közepette az emberek számára mind fontosabbá vált a világ zaját kirekesztő bensőséges családi élet nyugalma, az otthon melege. "A 19. század folyamán - írja Richard Sennett - a család egyre kevésbé volt már egy a nyilvánosságtól elzárt, sajátos régió központja, inkább valamiféle idealizált menedéké, teljesen önálló világgá vált, amely magasabb erkölcsi értékrendet képviselt, mint a közéleti szféra." Ebben az értékrendben új elemként jelent meg-a magánszféra sérthetetlensége.

   A valóságban azonban ebben az időben a család még nem volt annyira stabil és variábilis, mint amilyennek azt fontosságának szószólói látni szerették volna. A zárt, otthonközpontú kiscsalád ugyanis csak lassan és fokozatosan vált le az ebben a korban még továbbra is jelentős szerepet játszó' nagyobb rokoni, illetve helyi közösségekről, amelyek települések vagy régiók, valamint tradíciók alapján tagolódó, különböző szociális és kulturális környezeti variációkat alkottak. Ez a családszövetség természetesen törekedett arra, hogy tagjait szigorúan saját céljai szolgálatába állítsa, azok megvalósításához kösse, ami ellen egyre hevesebben lázadoznak annak egyes tagjai. Ennek különböző formái megfigyelhetők a generációk, nemek, egyes személyek között jelentkező feszültségekben, melyek szélsőséges megnyilvánulásai - a korábbi gyakorlattal szemben ~, bizonyos esetekben nyilvánosságot kapva, az igazságszolgáltatás elé kerültek, ami által a család még jobban alárendelődött a külső, társadalmi kontrollnak. A családi önállóságot - különösképpen a szegényebb rétegek esetében - egyre jobban fenyegette az állami beavatkozás is, mivel az állam szándékait nem minden esetben tudta a családi nevelés eszközeivel teljes mértékben megvalósítani, így fokozatosan annak helyére lépett, elsősorban akkor, amikor a különösképpen fontos társadalmi tőke, a gyermek, illetve annak nevelése került veszélybe.

   Természetesen a hétköznapi élet kapcsolatai ebben az időben sem korlátozódtak csupán a családra, hanem azok más színtereken és viszonylatokban is megnyilvánultak Azonban a 19. század fejlődési tendenciái azt mutatják, hogy - részben politikai okokból kifolyólag - a civil kapcsolatok minden egyes megnyilvánulásának középpontjában a család áll. Ez vonatkozik a szexuális kapcsolatokra is, melynek "kristályosodási pontját" (M. Foucau1t), szabályainak és normáinak szempontjait a család jelentette, aminek következtében az minden társadalmi viszonyítási rendszer centruma lett. A körülötte és rajta kívül szerveződő intézményi fonnák és individuális megnyilvánulások - a börtönök, internátusok, kaszárnyák és kolostorok, a vagabundok és dendik, a szerzetesek és a bohémek - egyaránt arra kényszerültek, hogy a család által megjelenített mércék szerint értelmezzék önmagukat, vagy határolódjanak el attól.

   Az egyén és ezzel összefüggésben a család elsőségének hangsúlyozása szorosan kapcsolódott a kor nemzetfelfogásának változásaihoz, annak az egyének összegzéseként történő meghatározásához. A nemzet többé már nem azonos az uralkodó háztartásával, a főnemesi családokkal. Ennél fogva a nemzeti fejlődés előfeltétele lett az egyén fejlődése; a nemzet újjászületésének legfontosabb feltétele az egyén újjászületése. Ezekben a változásokban is jelentős szerepe volt a széles körben kibontakozó polgári családnak, amely ebben az időszakban már teljes mértékben vállalta a kapitalizmus keretei között kibontakozó egyéni törekvések, a "magánérdekek" érvényesítését, hiszen azok zökkenőmentes biztosítása az állami hatalom és az európai kultúra további fejlődése szempontjából egyaránt jelentősnek bizonyult. A gazdaság tartóoszlopaként garantálta a termelés folytonosságát, továbbá a kultúra örökségének egyik generációról a másikra történő átszármaztatását. A társadalmi reprodukció elemi sejtjeként az utódokról, illetve azok neveléséről, a társadalom normarendszerbe való bevezetéséről, az emberi faj minőségének őrzőjeként pedig azok egészségéről, genetikai tisztaságáról gondoskodott. A nemzettudat "tűzhelyeként"; az ehhez kapcsolódó szimbolikus értékek; a nemzeti összetartozás, a közös történelmi hagyományok őrzőjévé vált. A polgári állam alapját jelentő "jó család" egyaránt megkövetelte tagjaitól a polgári létmód kialakítását és a civilizált viselkedésmód elsajátítását. A kor republikánus gondolkodásmódja számára a családszeretet és a hazaszeretet egymással szorosan összetartozó, szinonim fogalmak voltak, amelyek elvezetnek az emberiség tiszteletéhez.

   A család, az összetartozó személyek hálózata, a különféle javak, a név, a genetikai örökség, az anyagi és szimbolikus értékek megőrzője és azok generációról generációra történő áthagyományozásának színtere. A 19. századi kapitalizmus fejlődése során a polgári családnak kiemelkedő szerep jutott a tőkefelhalmozásban és a megszerzett vagyon megőrzésében, illetve további gyarapításában. Az otthonközpontú polgári kiscsalád elterjedésének komoly szerepe volt az iparosodás felgyorsulásában; hiszen a házassággal, a nyugodt magánélet igényével összhangban állt a hangyaszorgalom, a feltűnés nélküli, magányos buzgalom, amely a korai kapitalizmus sikerének egyik fontos tényezője. A kor kapitalista vállalkozója számára család gazdasági bázist; és egyben az üzem működésének funkcionális alapját is jelentette. A különböző sikeres vállalatok története legtöbb esetben egyben családtörténet is, ezek eredményei házasságokkal, halálesetekkel, nagy gazdasági fellendülésekkel, esetleg összeomlásokkal kapcsolódtak össze. A családi titkok gyakran egyben üzleti titkok is voltak: a házassági kapcsolatok egyben a cégek kiteljesedésének, összekapcsolódásának eszközei ebben az időben. A pénztőke kihelyezése a családi stratégia részét képezte, az ebben az időben kibontakozó betéti társasági forma pedig továbbvitte a családi struktúrákat az üzleti életbe.

   A 19. századi polgári család fontos funkciója marad továbbra is a megfelelő számú törvényes, egészséges utód reprodukciója és a szexuális intimitás elfogadott formájának kialakítása. A század második felében az orvosok és írók a társadalmi csapásoktól- a tuberkulózistól, az alkoholizmustól, a szifilisztől- való félelemtől vezérelve, megrémülve az "öröklött terheltségtől" és a "vérbajtól" az öröklődés, a "terheltség" hatásának egész mitológiáját alakítják ki. Ennek nyomán fogalmazódik meg az igény a család mint az öröklődési lánc legfontosabb láncszeme iránti kiemelt figyelemre és gondoskodásra. A polgári család, mint a normális szexualitás szentélye jelenítette meg azokat a hivatalos normákat, amelyek minden házasságon kívüli kapcsolatot elutasítandónak tekintettek. A házastársi ágy, mint a normális szexualitás "oltára", többé már nem rejtőzik el függönyök által körülhatárolva a "szülői hálószobát" azonban továbbra is vastag falak védik, ahova a gyermekek csak-különleges alkalmakkor nyertek bebocsátást, míg a szülők gyermekeik szobájába bármikor beléphettek. A család "megszentelt hitvesi ágya" volt hivatott garantálni az egészséges utódokat, az "egészséges vért", a nem kívánatos házasságon kívül született gyermekek kizárását.

   A kiformálódó és megerősödő polgári kiscsalád lesz a civil társadalom talpköve, amely garantálja a természetes morál érvényesülését. A család a monogám házasságra épül, amelyet a partnerek kölcsönös egyetértésben, szabad elhatározásukból kötnek. Az új családeszmény nem zárja ki a romantikus "szerelmi házasság" jelentőségét, de nem ez a tipikus. Az érzelmek köteléke, a "házastársi szeretet" általában fokozatosan alakul ki a házasságkötés után. A család tehát egy olyan társadalmi képződmény, amelyet erős materiális, racionális és egyre erősödő emocionális kötelékek tartanak egyben. A házasság intézménye így morális kategóriává válik, amely a család tagjai számára önmagában is feltétlen tisztelet tárgya lesz.

   A 19. századi családnak továbbra is domináns figurája marad a kettős hatalommal rendelkező férj, illetve apa. Mivel politika ebben az időszakban is a férfiak kiváltságának számított, csupán számára volt biztosítva a nyilvános szereplés lehetősége, csak neki voltak politikai jogai. Emellett a családon belül is korlátlan a hatalma. A családapa tekintélye - akárcsak a római jogban - megkérdőjelezhetetlen. A külvilágban a kenyérkeresetért vívott harcai és állhatatos munkája révén olyan erkölcsi tőkére tesz szert, amely miatt feltétlen számíthat a családtagok tiszteletére. A család anyagi alapjainak megteremtőjeként általában az otthontól távol végzi mindennapi munkáját, és csak szabadidejét tölti felesége és gyermekei körében. Új mozzanatként fogalmazódik meg a követelmény, hogy a családfőnek alapvető kötelezettségei vannak gyermekeivel szemben: elsősorban az, hogy önálló és szabad individuummá nevelje őket. Emellett az apa döntött gyermekei neveltetéséről . és elsősorban a fiai pályaválasztásáról, illetve gyermekei házasságkötéséről.

   A "ház urának", az apának a szerepe tehát meghatározó maradt a családon belül annak ellenére, hogy a francia forradalom törvényei számottevő mértékben korlátozták korábbi telj hatalmát. (Megszüntették az apa rendelkezési jogát nagykorúgyermekei fölött, az örökségbó1 való kitagadás atyai jogát stb.). A tovább élő apai hatalomra jellemző, hogy Franciaországban például 1896-ig kötelező volt az atyai beleegyezés a huszonöt év alatti fiúk vagy lányok házasságához. Ugyanígy érintetlen maradt az a jog, amelynek alapján az apák "alapos indokok fennállása estén" a bíróságtól kérhették gyermekeik bebörtönzését. Az elzárás tizenhat éves korig egy hónapig terjedhetett, tizenhat éves kor és a gyermek nagykorúsága között pedig akár fél év is lehetett. Azok a gyerekek, akiket az apai indítvány alapján vettek őrizetbe, hasonló elbánásban részesültek, mint a gonosztevők.

   Politikai jogokkal, a nyilvános életben való részvétel lehetőségével a 19. században csak a férfiak rendelkeztek. A nők fő tevékenységi köre továbbra is a családon belül maradt, legfontosabb feladatuk az otthon harmóniájának megteremtése volt. Tévedés lenne ugyanis azt hinni, hogy a magánélet, családi otthon a feleség birodalma volt, jóllehet ennek kialakításában kiemelt szerepet játszott. A ház ura azonban továbbra is a férj maradt, aki a háztartás vezetéséhez szükséges pénzt adta számára. Ezért a polgári körökben teljesen természetes jelenségek számított, hogy a férj ellenőrizte a háztartási kiadásokat, és azokról elszámoltatta feleségét, és a nők más anyagi természetű ügyekben is kiszolgáltatottak voltak.

   Bizonyos körökben a nők gazdasági természetű háttérbe szorítása a század folyamán csak fokozódott. Polgári családoknál korábban még gyakran előfordult, hogy asszonyok kereskedő vagy kézműves férjeik mellett részt vállalhattak az üzlet vezetésében úgy, hogy könyvelést vezettek, titkárnői, eladói szerepet töltöttek be stb. A munkahely azonban a század folyamán fokozatosan eltávolodott az otthontól, a műhelyek, manufaktúrák, boltok többnyire már nem a lakóépületben vagy annak közelében kaptak helyet. Ez a folyamat a polgárosodással párhuzamosan zajlott le. Az egyre tehetősebb gyárüzem-tulajdonosok például már nem viselték el az ipari negyedek szennyét, a füstöt, amelyet saját gyáruk bocsátott ki. Így inkább a belvárosban béreltek lakást, vagy az új lakónegyedekben építettek .villát családjuknak. Az otthon és a munkahely fokozatosan elvált egymástól, a "privát szféra" elkülönült, s a nők szerepe - a korábbiaknál is jobban –korlátozódott, feladatuk a családi fészek nyugalmának, harmóniájának megteremtése lett.

   Akár luxusvillában élt a család, akár szerény bérlakásban, az életvitel hasonló puritán erkölcsi elveken nyugodott. A családanya elmélyült vallásos érzülete a család összetartó erejét fokozza. Háziasszonyként feladatai közé tartozott a gyermekek nevelése és a hétköznapok munkamenetének precíz megszervezése. Ő felügyelte a cselédeket, kínos gonddal felügyelt a bevásárlásokra, hiszen neki is el kellett számolnia "urának". Állandóan ügyelnie kellett a rendre, tisztaságra, a gondos időbeosztásra. Ha véletlenül 'nem akadt dolga, akkor kézimunkával, esetleg olvasással tölthette szabadidejét.

   A nagypolgári lakások belső tereinek kialakításában az igények egy sajátos elegye tükröződött: megtalálható volt bennük a funkcionális ésszerűségre törekvés, a komfort és kényelem iránti vágy, valamint az arisztokrácia fényűzése utáni sóvárgás. A tehetős polgárcsaládok otthonain belül jól kirajzolódtak az egyes családtagok "felségterületeinek" körvonalai. A legtöbb teret az apa birtokolta. Egyes szobák csak az ő rendelkezésére álltak, mint például a biliárd-, a dohányzó-, a könyvtár- és a dolgozószoba. (A dolgozószobát a nők akkor sem használhatták, ha önállókeresőként ők maguk is értelmiségi munkát végeztek.) A szalonban a férfiaké volt a központi hely, míg az asszonyok a szoba szélére húzódtak. Az ebédlőben az asztalfőn az apa ült, az ételből ő vett először. A hitvesi hálószoba gyerekek előtt zárt terület maradt, ide csak különleges alkalmakkor léphettek be. E titkokkal övezett hely intimitása jól jelképezi azt az igényt, amely a 19. században a magánszféra sérthetetlensége iránt fogalmazódott meg. (Ilyesfajta elkülönülés a korábbi évszázadokban természetellenesnek tűnt volna.).

   A bútorok kiválasztása és a lakás berendezése szintén a férjek feladata volt. Nem csak a színházban és a divat terén kaptak tehát a férfiak rendezői feladatokat, hanem a család otthonának négy fala között is. Éppen ezért a 19. század rendkívül gazdag az olyan apafigurákban, akik a kor embere számára modellként szolgáltak. Sok tudós és művész például saját házában rendezte be műtermét is, és feleségét, leányát vagy leánytestvérét titkárnőként dolgoztatta, mint például Proudhon, Marx, Renan. Marx leányaival folytatött levelezéséből jól megismerhető a filozófus magánélete. Szeretetre méltó és figyelmes apa volt, azonban önkényes és kicsinyes, amikor leányai hivatás-, illetve párválasztásáról esett szó.

   Azonban sok esetben éppen az apa volt az, aki a leánya számára megnyitotta a világ kapuját. Az apai hatalom volt a férfi hatalmának legerősebb, minden más fölött álló formája, amely mindenre és mindenkire kiterjedt. Ez az apamodell nem csupán a katolikus, hanem a protestáns, a zsidó és az ateista tradíciókkal is összhangban állt, és mélyen gyökerezett a nép felfogásában is. A munkásosztályhoz tartozók számára az apaság volt egyetlen eszköze életerejük továbbadásának és a megbecsülés megszerzésének. Az apaság és a férfiasság adta a férfi megbecsülésének azt klasszikus formáját, amit abból a tradicionális vidéki társadalomból húzott magával, amelyből a munkásság tagjai származtak, és ami továbbra is hozzájárult saját identitásának alakításához.23

   Egyes szerzők éppen a szülők intimitás-igényének fokozódásával magyarázzák azt a jelenséget, hogy a polgári lakásokban egy új helyiség jelent meg a század folyamán: a gyermekszoba. A realitáshoz hozzátartozik, hogy ez a helyiség gyakran a célnak egyáltalán nem megfelelő hatalmas hodály vagy éppen szűk kamrácska volt. Többnyire a cselédszoba és a konyha közelében helyezkedett el, és ablaka az udvarra nyílt. Így nem csoda, ha a gyerekek sokszor megváltásnak érezték, ha kiszabadulhattak innen, és a délutánt édesanyjukkal tölthették a szalonban.

   A fenti változások hatására a gyermek, illetve annak nevelése egyre inkább a család és a társadalom érdeklődésének középpontjába került. Ez a fordulat nem csupán nagyobb érzelmi odafordulást, hanem a gyermeknek, mint a szülők anyagi, egzisztenciális boldogulásáról vallott elképzeléseinek megvalósítójába vetett hitet is felerősítette. A gyermek egyre inkább a családi örökség szimbolikus vagyonának részévé válik, megtestesítve a család jövőjét, egyaránt jelentette a szülők önmagukról és családjukról vallott elképzeléseinek projekcióját és az idő, az elmúlás elleni védekezésük fegyverét. A gyermekbe történő invesztíció azonban ekkor még elsősorban általános társadalmi program szintjén jelentkezett, a közösségi elvárás továbbra is elsőbbséget élvezett az individuum érdekeivel szemben. Éppen ezért a gyermeki érdekek hangoztatása helyett ebben az időben még a gyermek társadalmi szerepének hangsúlyozása volt az erősebb. Hiszen a gyermek nem csupán családjának, hanem nemzetének is részét alkotta, így annak továbbélésének, jövőjének garanciája is volt. A jövő polgáraként és katonájaként egyszer majd neki is tevékenyen részt kell vennie a gazdasági életben, a társadalom értékeinek átörökítésében és védelmében.

   A gyermek születésének az anyakönyvi hivatalnál történő bejelentéséről, a keresztelőről az apa gondoskodott. A gyermek valójában ekkor jött a világra, ezáltal lett a család és a társadalom tagja. A kisgyermekek nevelése minden társadalmi rétegnél női feladatnak számított. Ebből adódóan a kisgyermekkornak sajátosan nőies külsőségei voltak; a fiúk és lányok három- vagy négyéves korukig egyforma ruhát viseltek, hosszú hajuk volt, és az anyjuk vagy valamelyik szolgáló szoknyája körül foglalatoskodtak. A városokban a gyermekjátékok ebben az időben már fontos árucikké váltak, azok számára a jobb áruházakban külön polcokat tartottak fenn. Vidéken és a szegényebb városi rétegeknél az apák maguk készítették a játékokat gyermekeik számára. Egy meghatározott életkor elérése után jelentek meg a gyermekek nevelésében a szociális és nemi sajátosságokból fakadó különbségek.

   Az apák inkább 'a fiúgyermekekkel játszottak (ez alól csak a protestáns és értelmiségi családok tettek némely esetben kivételt). Polgári családoknál, ezt legtöbbször a házitanító tevékenysége egészítette ki. A lányok neveléséért az anyák tartoztak fokozottabb felelősséggel. 
 

A polgári család diadalútja 

   A 20. században Európa-szerte általános modellként elterjedő modem polgári családnak-számos új feladata és funkciója volt. Miután a házasságkötés és családalapítás többé már nem örökölt ingatlanra, illetve földtulajdonra alapozódik csupán, hanem a családfő által megszerzett családi bevételre, a házastársak közötti szerelem már nem csupán lehetséges, hanem elfogadott alapja a házasságkötésnek, így a korábbi racionális gazdasági megfontolások mellett a házastársak közötti érzelmi kapcsolatok szerepe is egyre jobban felértékelődik, és az egész életre szóló házastársi életkapcsolat lényeges elemévé vált. A polgári közvélemény elvárja az apától, hogy gyermekei számára - elsősorban a fiúknak -megfelelő, társadalmi helyzetéhez méltó iskoláztatást és hivatást, a lányoknak rangjához illő házastársat válasszon. A gyermekkor és ezzel összefüggésben a gyermeknevelés fontosságának felismerésével párhuzamosan a 18. század kezdődött a felnőttvilágtól térben is elkülönülő "gyermekvilág" kialakulása. A következő századokban a polgári lakásokhoz mindenütt hozzátartoztak már a. gyermekszobák, a gyermekek számára készített használati tárgyak, ruhák, bútorok és játékok. Európa-szerte kialakul egy sajátos gyermekkultúra: a gyermek -.és tankönyvirodalom, a gyermeki szórakozások, gyermekszínház, játszóterek megjelenésével.

   A családon belüli termelés, il1etve fogyasztás elkülönülésével, a család egyre inkább a magánéleti intimitás érzelmi elemekben gazdag színterévé vált. A családfő elsődleges feladata a pénzkereset, a családtagok anyagi biztonságának megteremtése, felesége pedig a családi élet érzelmi védelmezője, akinek a családi otthon megteremtése, belső harmóniájának kialakítása a legfőbb feladata. Ez a szerepkör férjéhez képest egyrészt korlátozta életlehetőségeit, másrészt - házastársként, háziasszonyként és anyaként - számos újszerű feladatkört is kialakított számára. Háziasszonyként és anyaként az el1enséges világgal szembeni védelmet nyújtó, az elsődleges (családi) szocializáció során a gyermek érzelmi kötődéseinek és elemi szociális kapcsolatainak legfontosabb színterét és modelljét jelentőcsaládi "menedékhely" megteremtője. Emellett gyermekei első nevelőjeként gyermek- és ifjúkoruk, felnőtt életkezdésük sikerének felelőse, aki feleség ként és háziasszonyként a társasági élet keretei között a család kulturális és gazdasági szintjét reprezentálja, és biztosítja annak társadalmi elfogadottságát és rangját.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.